Proaktívnak lenni röviden és tömören annyi, mint előrelátóan cselekedni. Ha valaki tervez, megalapozottan fog neki ügyeinek, akkor várhatóan kevesebb hibát fog elkövetni. Az előrelátás egyik formája az is, ha saját szakértelem híján olyat bízunk meg kiemelten fontos ügyeinkkel, aki tapasztalatának köszönhetően biztos sikerre viszi azokat.

Mi a Proakciónál a siker felelősségét szeretnénk átvenni ott, ahol erre biztosan képesek vagyunk. Háromcsillagos szállodai szolgáltatások teljes körű biztosításával, rendezvényszervezési, valamint kommunikációs szolgáltatásokkal állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Célunk, hogy e folyamatokat a kiinduló ötlettől egészen a megvalósulásig uraljuk. Vállaljuk a szobafoglalást, az ellátás biztosítását, vállalati vagy külső helyszínen szervezett rendezvények előkészítését, levezetését, és ehhez kapcsolódó többletszolgáltatások nyújtását (kávészünetek, flipchart, projektor, vetítővászon, hangtechnika biztosítását).  A megrendelő kívánalmainak megfelelő környezetet kiterjedt kapcsolatrendszerünknek köszönhetően elő-, fő- és utószezonban is biztosítani tudjuk.

Szakembereinknek köszönhetően a pályázati projektekhez kapcsolódó kötelező kommunikációs tevékenységet is meg tudjuk valósítani.